Valóság-Tervezés

“Az együtt-érzés törvénye a varázslat egyik alapja. Eszerint, minél jobban hasonlít egymáshoz két objektum, annál erőteljesebb közöttük az együtt-érzés. Minél erőteljesebb ez a kapcsolat, annál könnyebben hatnak egymásra”. 

(Patrick Rothfuss, The Name of the Wind)

A kvantumfizika (az érzékszervekkel tapasztalható “dolgok” és az érzékszervekkel nem feltétlenül tapasztalható folyamatok leírásával foglalkozó tudomány), az epigenetika (a gének működését, így a test működését meghatározó mechanizmusokkal foglalkozó tudomány), a neuro-tudományok felfedezési nyomán ma már tudjuk, hogy a meggyőződéseink hatalmas, valóságot formáló (és ezt szó szerint értsd!) erővel bírnak.

Érdemes tehát feltenni magunknak a kérdést:

“Milyen meggyőződések jellemzőek rám”?

“Összhangban állnak- e ezek a meggyőződések azzal, aki lenni szeretnék, azzal, amilyen életet élni szeretnék”?!

TIPP:

Ha nem vagy biztos a válaszokban, akkor állíts be a telefonodba egy emlékeztetőt, ami 2-3 óránként megkérdezi Tőled: “Hogy érzem magam éppen”? Az általános közérzeted árulja el a legtöbbet arról, hogy ezek, a tudatos figyelmed mögött meghúzódó meggyőződések támogatnak vagy gátolnak Téged!

Visszatükrözés

Meggyőződéseid az észlelésed tükrözik, ami pedig tanult- és tanulható képesség! Pont úgy, ahogy megtanultál fogat mosni, megtanulhatsz másképp észlelni – és ezzel megváltozik mindaz, amit valóságként tapasztalsz. Egyrészt kezdesz másképpen tekinteni a “dolgokra” másrészt másfajta élményekben lesz részed és végre elkezdhetnek változni azok a folyamatok, amelyeket korábban talán változtathatatlannak véltél.

Nem hiszed?

Érthető, hiszen nem ilyen meggyőződések között nőttünk fel, éppen ezért hadd szolgáljunk egy példával:

Heart Math Institute kutatói többek között a szív működését, a szív és az idegrendszer együttműködését, az érzelmeknek a szívre és az egész test működésére történő hatásait vizsgálják.

A ’90-es években az egyik vizsgálatsorozatban a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy előre meghatározott érzelmi állapotokba hozzák magukat, miközben a kezükben egy DNS-t tartalmazó kémcsövet tartottak. A kísérletekből egyértelműen kiderült, hogy meghatározott érzelmek meghatározott módon változtatják a DNS-molekula térszerkezetét! (Rollin McCraty, Local and Non Local Effects of Coherent Heart Frequencies on Conformational Changes of DNA)

Bátran nézz utána!

Aztán gondold ezt tovább; mi lenne, ha tudományos bizonyítékok sorával találkoznál, arra vonatkozóan, hogy ezek a “megfoghatatlan” folyamatok nem csupán a DNS működésére, ezen keresztül tehát a test működésére, hanem minden másra, amit anyagként emlegetünk – emberek, tárgyak, helyek- hatással vannak?!

Mi lenne, ha rájönnél, hogy anyag és energia valójában ugyanannak a “valaminek” két különböző nézőpontja?

Mi lenne, ha mindezt TE MAGAD TAPASZTALNÁD MEG?

Tudod, mi történne? Elkezdenél tudatossá válni a gondolataidra és az érzéseidre és kíváncsi lennél, milyen gondolati-érzelmi struktúrákra és milyen módszerek alkalmazására van szükség ahhoz, hogy az anyagi világ úgy formálódjon, hogy igazán jól érezd magad benne…

Ehhez a kalandhoz állítottuk össze tematizált elméleti képzéseinket és módszereinket, legyen szó akár 

  • a testi-fizikai állapotodról,
  • számodra fontos kapcsolatokról,
  • a munkádról,
  • akár a környezetről, amelyben élsz.

A mi sikerünk az, ha Te VALÓBAN létrehozod az életedben azt, ami a szíved szándéka!

Képzéseink

Valóság-Tervezés

(Személyes)

Személyes Képzéseink során megtanulhatod tudatosan formálni az egészséged, a kapcsolataid minőségét, az életkörülményeidet és minden, számodra fontos területet az életedben!

"Építsétek Együtt!”

(Személyes + Online)

A Személyes Képzések tematikájára épülő Programcsomagok családok, barátok, összetartó közösségek tagjainak TUDATOS megújulásához.

Valóság-Tervezés

(Online)

Ha a fizikai távolság nehézkessé tenné, hogy személyesen találkozzunk, válaszd az online képzési formát, akár Valóság-Tervezésen akár Egészség-Tervezésen szeretnél részt venni.

Egészség-Tervezés

Egészség-méréssel (Személyes)

A gének meghatározzák a sejtjeid működését - Te pedig a génjeid működését... Az Egészség-Tervezések során elsősorban a testben zajló folyamatok egészségére fókuszálunk!

Képzéseink

Kérdésed van?

Írj nekünk vagy hívj bennünket - de az is lehet, hogy a kérdésed már másban is felmerült 🙂

Valóság-Tervezés (Személyes)

Valóság-Tervezés (Személyes)

A sikeres együttműködés érdekében és az általad meghatározott szándékkal összhangban, találkozásaink elméleti hátteréül szolgálnak

  • az emberi test felépítésével (anatómia),
  • a testben zajló -akár érzelmi-gondolati- folyamatok működésével (élettan, epigenetika),
  • a környezetedben, az életedben megtapasztalt jelenségek magyarázatával (kvantumfizika, neurológia) foglalkozó tudományok egyes felismerései, aktuális kutatási eredményei.

Miért? Azért, hogy az új információkat racionálisan, logikusan feldolgozó bal agyféltekéd “jóllakjon” és megengedje, hogy megfelelő módszerek alkalmazásával, VALÓDI változásokat hozz létre!

Valóság-Tervezés (Személyes)

Időtartam 150 perc

Ár: 24.700 Ft

Személyes Képzéseink során megtanulhatod tudatosan formálni az egészséged, a kapcsolataid minőségét, az életkörülményeidet és minden, számodra fontos területet az életedben!

“Benned a létra”
4 alkalmas Képzéscsomag (Személyes)

Időtartam 4×150 perc

Ár: 98.800 helyett 93.800 Ft
(5% kedvezmény)

E csomagot azért hoztuk létre, mert az a szándékunk, hogy valódi és tartós változásokat érj el bármely, számodra fontos életterületen. Akár az egészségi állapotodon, akár az életkörülményeiden, akár a kapcsolataid minőségén szeretnél változtatni. Ehhez 4-5 témát érdemes együtt körbejárnunk, meghatározott időközönként. A képzés tematikájával és részleteivel kapcsolatban keress bennünket:

1 + 1 = ?

Ha kedveseddel, barátaiddal, családoddal együtt szeretnéd elvégezni a “Benned a létra” képzéscsomagot, erre is van lehetőséged. Ebben az esetben a fejenkénti képzés díja csökken, a részletekért keress bennünket.

Fontos!

Tapasztalataink alapján akár 4 alkalom (négy, meghatározott, egymásra épülő téma) elegendő ahhoz, hogy megismerkedj azokkal az építőkockákkal, amelyekből fel tudod építeni a szándékaid!

“Építsétek Együtt!”
(Személyes + Online)

“Építsétek Együtt!”
(Személyes + Online)

Programcsomagok családok, barátok, összetartó közösségek tagjainak TUDATOS megújulásához.

Hatékonyabb a Családoddal / Barátaiddal együtt „építkezned”, mint egyedül?

A válasz: Igen! Azt tapasztaljuk, hogy ha valaki új ismereteivel, új szándékaival, lelkesedésével felvértezve visszakerül egy olyan közösségbe, amelyet a régi meggyőződések – szokások – viselkedésminták határoznak meg, akkor nagyon nehéz lehet fenntartani azt az állapotot, amely a tudatos változáshoz szükséges! Ha viszont egy kis közösség tagjai együtt vesznek részt ebben a nagy kalandban, az óriási lendületet ad az egyéni- és a közös elképzelések megvalósulásának egyaránt!

​A sikeres együttműködés érdekében és az általatok meghatározott szándékkal összhangban, találkozásaink elméleti hátteréül szolgálnak.

  • az emberi test felépítésével (anatómia),
  • a testben zajló -akár érzelmi-gondolati- folyamatok működésével (élettan, epigenetika),
  • a környezetedben, az életedben megtapasztalt jelenségek magyarázatával (kvantumfizika, neurológia) foglalkozó tudományok egyes felismerései, aktuális kutatási eredményei.

Miért? Azért, hogy az új információkat racionálisan, logikusan feldolgozó bal agyféltekéd “jóllakjon” és megengedje, hogy megfelelő módszerek alkalmazásával, VALÓDI változásokat hozz létre!

Építsétek Együtt!

Valóság-Tervezés (3-4 fő)

Időtartam:
7x60perc + 2x90perc

Ár: 24.700 Ft /fő

Személyes Képzéseink során megtanulhatod tudatosan formálni az egészséged, a kapcsolataid minőségét, az életkörülményeidet és minden, számodra fontos területet az életedben!

Építsétek Együtt!

Páros Valóság-Tervezés

Időtartam:
180 perc

Ár: 38.900 Ft /2fő

Személyes Képzéseink során megtanulhatod tudatosan formálni az egészséged, a kapcsolataid minőségét, az életkörülményeidet és minden, számodra fontos területet az életedben!

Építsétek Együtt!

Valóság-Tervezés (5-6 fő)

Időtartam:
7x60perc + 2x90perc

Ár: 21.700 Ft /fő

Személyes Képzéseink során megtanulhatod tudatosan formálni az egészséged, a kapcsolataid minőségét, az életkörülményeidet és minden, számodra fontos területet az életedben!

Témavázlat

Akár Online, akár személyes találkozási formát választasz, nyomtatott/elektronikus formában megkapod az aktuális téma vázlatát és küldünk Neked, az ismeretek elmélyítését támogató, rövid videó-anyagokat is!

Kérdésed van?

Ha a konkrét tematikával kapcsolatban kérdésed van, keress bennünket a +36 30 1 790 798-as telefonszámon, vagy írj a hello@legyegesz.hu email-címre.

Valóság-Tervezés (Online)

Valóság-Tervezés (Online)

Ha a fizikai távolság vagy az időbeosztásod nem teszi lehetővé, hogy személyesen gyere el hozzánk, akkor online-formában is találkozhatunk.

​A sikeres együttműködés érdekében és az általatok meghatározott szándékkal összhangban, találkozásaink elméleti hátteréül szolgálnak.

  • az emberi test felépítésével (anatómia),
  • a testben zajló -akár érzelmi-gondolati- folyamatok működésével (élettan, epigenetika),
  • a környezetedben, az életedben megtapasztalt jelenségek magyarázatával (kvantumfizika, neurológia) foglalkozó tudományok egyes felismerései, aktuális kutatási eredményei.

Miért? Azért, hogy az új információkat racionálisan, logikusan feldolgozó bal agyféltekéd “jóllakjon” és megengedje, hogy megfelelő módszerek alkalmazásával, VALÓDI változásokat hozz létre!

Valóság-Tervezés (Online)

Időtartam: 60 perc

Ár: 8.700 Ft

Ha a fizikai távolság nehézkessé tenné, hogy személyesen találkozzunk, válaszd az online képzési formát, akár Valóság Tervezésen akár Egészség Tervezésen szeretnél részt venni.

Valóság-Tervezés (Online)

Időtartam: 90 perc

Ár: 12.700 Ft

Ha a fizikai távolság nehézkessé tenné, hogy személyesen találkozzunk, válaszd az online képzési formát, akár Valóság Tervezésen akár Egészség Tervezésen szeretnél részt venni.

Valóság-Tervezés (Online)

Időtartam: 120 perc

Ár: 16.700 Ft

Ha a fizikai távolság nehézkessé tenné, hogy személyesen találkozzunk, válaszd az online képzési formát, akár Valóság Tervezésen akár Egészség Tervezésen szeretnél részt venni.

“Benned a létra”
4 alkalmas Képzéscsomag (Online)

Időtartam 4×120 perc

Ár: 66.800 helyett 63.400 Ft
(5% kedvezmény)

E csomagot azért hoztuk létre, mert az a szándékunk, hogy valódi és tartós változásokat érj el bármely, számodra fontos életterületen. Akár az egészségi állapotodon, akár az életkörülményeiden, akár a kapcsolataid minőségén szeretnél változtatni. Ehhez 4-5 témát érdemes együtt körbejárnunk, meghatározott időközönként. A képzés tematikájával és részleteivel kapcsolatban keress bennünket:

“Benned a létra”
CSOPORTOS Online konzultáció

Időtartam 60 perc, havonta 1 alkalommal, fix időpontban

Fontos: A konzultáció előfeltétele a 4 alkalmas “Benned a létra” képzéscsomag elvégézése

A konzultáció a képzések során elsajátított ismeretek és az azokra épülő technikák elmélyítését szolgálja. A találkozás forgatókönyvírói Ti vagytok, mert minden egyes konzultáció a Ti kérdéseitekre épül. A részletekért és a fix alkalmak időpontjaival kapcsolatban keress bennünket:

Témavázlat

Akár Online, akár személyes találkozási formát választasz, nyomtatott/elektronikus formában megkapod az aktuális téma vázlatát és küldünk Neked, az ismeretek elmélyítését támogató, rövid videó-anyagokat is!

Fontos!

Tapasztalataink alapján akár 4 alkalom (négy, meghatározott, egymásra épülő téma) elegendő ahhoz, hogy megismerkedj azokkal az építőkockákkal, amelyekből fel tudod építeni a szándékaid!

Egészség-Tervezés (Személyes)

Egészség-méréssel

Egészség-Tervezés (Személyes)

Egészség-méréssel

Az Egészség-Tervezések során elsősorban a testben zajló folyamatok egészségére fókuszálunk!

A találkozást EGÉSZ-ség méréssel indítjuk, melyhez egy, a tudományos körökben méltán híres állapotfelmérő készüléket használunk. A készülék működése a fraktális neurodinamika alaptechnológiájára épül. Az eredményekből kiderül, “mennyire vagy EGÉSZ”, hogy reagál a szervezeted a különböző változásokra, akadnak- e olyan területek, amelyeknek harmonikus működésére érdemes több figyelmet, vagyis energiát fordítanod.

​A műszer használata fájdalommentes (nem veszünk vért, nem szúrunk, nem harapunk 😊), a mérés időtartama 5 perc. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy képet kapjunk a vegetatív idegrendszer (vagyis, az akaratunktól független idegi szabályzás) állapotáról, a szervezet adaptációs (más szóval alkalmazkodó) készségéről, a szervezet energiatartalékairól, az aktuális lelki-érzelmi-, illetve stressz-állapotról és további élettani folyamatokról.

Ha az EGÉSZ-ség mérés kiértékelését követően kedvet kapsz a testi folyamatokkal való ismerkedéshez, akkor Egészség-Tervezéseink során Anyagcseremintázat-elemzésen vagy testösszetételen alapuló állapotfelmérésen is részt vehetsz.

Egészség-Tervezés
(Személyes)

Egészség-méréssel

Időtartam: 150 perc

Ár: 24.700 Ft

A gének meghatározzák a sejtjeid működését – Te pedig a génjeid működését… Az Egészség-Tervezések során elsősorban a testben zajló folyamatok egészségére fókuszálunk!

Témavázlat

Akár Online, akár személyes találkozási formát választasz, nyomtatott/elektronikus formában megkapod az aktuális téma vázlatát és küldünk Neked, az ismeretek elmélyítését támogató, rövid videó-anyagokat is!

Fontos!

Tapasztalataink alapján akár 4 alkalom (négy, meghatározott, egymásra épülő téma) elegendő ahhoz, hogy megismerkedj azokkal az építőkockákkal, amelyekből fel tudod építeni a szándékaid!

Légy Egész - Hírlevél

Megosztod velünk a neved és az email-címed? Ha igen, akkor havonta egy-két alkalommal írunk Neked a tapasztalatainkról, újdonságainkról valamint a személyes és online rendezvényeinkkel kapcsolatban.
Kérjük, töltsd ki ezt a mezőt is.
Kérjük, töltsd ki ezt a mezőt is.
Kérjük, töltsd ki ezt a mezőt is.
Kérjük, töltsd ki ezt a mezőt is.